 |
| Emily Wong ~ |
 |
| Nao Akihito ~ |
 |
| Aihara Natsumi ~ |
 |
| Yamato Kirishima ~
1.rész
Egy kisboltban dolgozni egyszerűnek tűnhet, de a gyakorlatban már távolról sem az. A szüleim által vezetett városi kis áruház polcai között mindig történik valami. Ezek az ingyenmunka szépségei.
Suli után minden napom itt folytatódik, s egész estig robotolok. Nem ez volt az álmom, bevallom őszintén...
Az én álmom egy nap mosolyogva sétált be a bolt ajtaján, és a segítségemet kérte. Amint megláttam tudtam, hogy Ő kell nekem: ez a férfi!
A kedvenc divatlapomat nézegettem, mikor valaki az asztalomra csapott, és amint felnéztem csak egy halk sikolyt hallottam szájából.
- Emily! - suttogta azután, hogy körülnézett a boltban. - Ne bújd már azt a vackot! - tépte ki kezemből az újságot, és maga mögé dobta. - Azt a srácot figyeld! - mutatott az egyik soron válogató egyetemistára.
- Ai, ne legyél már ilyen gyerekes! Beszélj vele! Már napok óta őt kukkolod, szerintem lassan kitör rajta a paranoia. - Mondja ezt "Miss Harmincévespasibavagyokbelezúgva"! - gesztikulált kezeivel erősen, majd megigazította a szemüvegét. - Azt a fickót még senki sem látta rajtad kívül!
- Hhh... - sóhajtottam lemondóan. - Nem csodálom, hogy nincs pasid! - vágtam vissza győzedelmes mosollyal. De lefagyott elégedettségem, mikor Ai imádatának tárgya odasétált hozzánk.
- Sziasztok lányok! Nem tudjátok, hogy ki itt az eladó? - kérdezte kissé talán kétségbeesve, de mire válaszoltam volna, Ai kivetette a hálóját.
- Én vagyok, itt dolgozom! - mondta azonnal. - Miben segíthetek? - mosolygott csábítóan, és eloldalogtak. Én csak megforgattam a szemem, majd felállva az újságomét mentem, mikor ismerős léptek nesze ütötte meg a fejem. Azonnal felegyenesedtem, és készségesen elmosolyodtam.
- Emily, mindig hozod a formádat! - mosolygott rám a férfi ma is, és a lábam ezúttal is nehezen tartott. Ilyenkor a pultra vagy egy asztalra támaszkodtam, de ezúttal ez kivitelezhetetlen volt. Tartanom kellett magamat, ha nem akartam teljesen leégni. Sötét szemei szinte a szívemig hatoltak.
- Oh, ugyan! - legyintettem álcázott lazasággal. - Miben segíthetek ezúttal?
- Csak vásárolni jöttem, semmi érdemleges! Nagy család, nagy étvágy... - nevetett, mire én kissé kínosnak éreztem az egészet.
- Nem is tudtam, hogy családod van! - mosolyogtam erőltetetten. Ez igazán fájt...
- Áh, igen! Én és a gyönyörűségeim! - áradozott, majd eltűnt a polcok között. Csalódottan huppantam le az egyik székre. Szörnyen éreztem magam, habár számíthattam volna erre a fordulatra. Mit is akar egy 18 éves lány egy 30 körüli pasitól? Szürreális...
A napok összetétele nem sokat változott egy hét után sem. Yamato minden nap megjelenik az üzletben, és gátlástalanul flörtöl velem annak ellenére, hogy családja van. Nem mintha nem tetszene, csak a tudat bánt, hogy hiába minden, sosem lehet az enyém. Pedig valóban mindent megteszek; nap mint nap magassarkúban töröm magam miatta, és eszem ágában sincs otthoni ruhában dolgozni. Feleslegesen...
- Emily, a rajongásod beteges! - állapította meg Ai turmixozás közben, hiszen az utcán is Yamatot kerestem mindenfelé.
- Csak az embereket nézegettem, semmi más! - védekeztem azonnal, mire ő csak hitetlenül hümmögött. Nem szóltam többet. A kettőnk közti csendet Nao törte meg, aki azonnal az asztalunkra dobott egy újságot, és lehuppant a mellettem lévő székre.
- Olvassátok! - mutatott az egyik cikkre. - Emily, ettől tuti lehidalsz!
- Wow, Nao, berobbantál ide akár egy trópusi vihar! - szólalt fel Ai, aki a nap 24 órájából 23-ban utálta Naot. Persze ez csak gyerekes baráti civakodás volt náluk, és olykor meglepően szórakoztató.
- Csend, anyukám, és olvass! - mondta. A kezembe vettem az újságot, és olvasni kezdtem a cikket. Kishíján megfulladtam, mire a végére értem. Képtelen voltam szóhoz jutni...
|
